Boulevard és Brezsnyev Galéria
2009 április 17. -május 1.
BP, Király u. 46.
nyitva minden nap 16-20 óráig
Zárórendezvény, tárlatvezetés: május 1. 18-20 óra

Andy Duchamp, a londoni Tate Modern Gertrude Stein-díjas kurátora akadémiai székfoglaló kiállítását Budapesten mutatja be első ízben a közönségnek. A kortárs képzőművészeti gyakorlatot gyökeresen új irányba terelő, nagy vitákat kavaró kurátori alkotás a periféria és a centrum viszonyát definiálja újra azzal a gesztussal, hogy a képzőművészetileg teljesen érdektelen fővárosunk egyik legkevesebb profitot termelő kereskedelmi galériájának a forgalmát fogja fellendíteni az abszolút nulláról, pusztán szerzője tekintélyének tudatos fókuszáló erejével. A koncepció gerincét adja az a gondolati játék, amelynek értelmében a belső válságot megélő artworld szereplői személyesen vallanak a krízis őket érintő részleteiről. Olyan mindenkit érintő, mellbevágó társadalmi-gazdasági kérdéseket tematizálnak a "That's it!" felkért művészei, mint a képzőművészeti korrupció, az egyre inflálódó művek, vagy a spektákulum-jelleg. Az összesen hat (!) nap alatt készülő kiállítás külön érdekessége, hogy büdzséje nincs, minden résztvevő önkéntes alapon dolgozik benne.

A hivatkozásművészeti manifesztum kigondolása

1. Minden hivatkozásművész hivatásos.
2. A hivatás nem hitvitatás.
3. Aki hitvitát folytat művészet címen, az nem hivatkozásművész.
4. Az egykori hivatkozásművész, aki hitvitába bonyolódott, a hivatkozásművészek közül kizárható.
5. A hivatkozásművész, aki létrehozza a hivatkozások nélküli műtárgyat, a hivatkozásművészet megszűnését éri el.
6. Aki a hivatkozásművészet megszűnését követően ragaszkodik a hivatkozásaiban élő művészetéhez, újraalapítja a hivatkozásművészetet más néven.
7. Ez a kigondolás általános érvényű.
8. A hivatkozásművész feladata, hogy meghatározza, mi fontos.
9. A hivatkozásművész nem létezik, ha nincs kapcsolatban kurátorokkal.
10. Amennyiben a hivatkozásművész létezik, úgy nem ő határozza meg, mi fontos, hanem a kurátorai.
11. Ha a hivatkozásművész rádöbben, hogy nem ő határozza meg, mi fontos, akkor igyekszik úgy tenni, mintha a kurátor ötlete lenne a sajátja, amit fontosként határozott meg önmaga számára.
12. Tehát a hivatkozásművész határozza meg, hogy mi fontos.
13. Ezért a hivatkozásművész a közönsége fölé helyezi magát, és a gondolkodás privilégiumának látszatát magának tartja fönn.
14. A hivatkozásművészekkel dolgozó kurátor, mihelyt a hivatkozásokat gyártja, akkor menti föl a közönséget a gondolkodás terhe alól.
15. A hivatkozásművészekkel dolgozó kurátor nem tartja fönn magának a gondolkodás privilégiumának látszatát, de egyedül ő gondolkodik.
16. A gondolkodó ember nem közönsége a hivatkozásművészetnek.